Tajfutásért-Pécs - 2010 -a Navigáció éve -levélmásolat

fooldal

2010 -a Navigáció éve -levélmásolat

olanim08.gifTisztelt Juhász Miklós Elnök Úr,

Tisztelt Less Áron Főtitkár,

MTFSZ Elnökség,

 

Több mint egy éve dédelgetett elképzelésem, hogy sportágunk 85 éves évfordulóján megemlékezzünk Ripszám Henrikről, sportágunk megalapítójáról. A Svédországból hazatért, olimpikon sportoló, a tájékozódási futás alapjainak lerakását egy budapesti verseny lebonyolításával indította útjára 1925-ben. Ennek tiszteletére minden évben megrendezésre kerül a nevét viselő emlékverseny.

 

Szülővárosában, Bólyban emléktábla őrzi nevét, amit Dr. Kiss Endre kezdeményezésére helyeztek el és avattak fel 1995 –ben.

 

Jövőre lesz sportágunk 85 éves – ez ugyan nem centenáriumi időszak, de nagyon szép „életkor”. Azzal a kéréssel, javaslattal élnék felétek, hogy a 2010 évet –két nagy, hazánkban megrendezésre kerülő Világbajnokság közötti időszakot- tegyük, ha szavakban, hát csak szavakban és tettekben, ha tehetjük abban is a tájékozódás évévé.

 

Legyen                        „2010 A NAVIGÁCIÓ ÉVE”   ,          itt kis országunkban.

 

Én csak néhány magvat tudok elszórni (tettem ezt egy Diáktájfutás bemutató keretében Ripszám Henrik valamikori otthonában), de közösen hatalmas területeket tudunk beültetni.

 

Még ebben az évben a teremből szeretném kicsalogatni a bólyi fiatalokat az udvarra, majd a város parkja adhatna otthont egy nagyobbacska tájékozódási eseménynek a 85 éves évfordulón.

 

Ezúton kérem, hogy fogadjátok be javaslatomat és használjuk együtt, közösen a fenti kifejezést, szlogent sportágunk további megismertetése érdekében az elkövetkezendő bő másfél évben.

 

Köszönettel és üdvözlettel,

 

Pécs, 2009. február 25.

         Kelemen János

Versenybíró

  Diáktájfutás koordinátor