Tajfutásért-Pécs - Hungária Kupa 2017

buszke

Hungária Kupa 2017

Öt nap alatt a föld körül


Augusztus 8-12. között sikeresen megrendeztük a 2017-es, öt napos Hungária Kupa tájékozódási futóversenyt. A rendezvény kísérőversenyeivel, színes kulturális programjaival, gasztronómiai kalandozásaival és minden apró részletével együtt vált országos színvonalú eseménnyé, öregbítve a Hungária Kupa nemzetközileg már jól ismert hírnevét.

A rendezvényre közel másfélezer futó nevezett, akik szerte a világból, pontosan 32 országból érkeztek: többek között Új-Zélandból, Kanadából, Skandináviából és Izraelből. A versenyre érkező futók és családjaik életre szóló élménnyel gazdagodtak, vitték jó hírét a hely szellemének, a táj és az emberek harmonikus szimbiózisának, Orfű, Abaliget, Pécs és Baranya megye kulturális és gasztronómiai sokszínűségének.


A napi teljesített távok légvonalban két kilométertől egészen tizenkét kilométerig terjedtek, kortól és nemtől függően változtak, összesen versenyzőink közel negyvenezer kilométert futottak, így mondhatjuk, hogy ez alatt az öt nap alatt virtuálisan körbefutottuk a Földet.


A rendezők nevében kijelenthetem, hogy bár nagy munka volt, de az ötödik nap eredményhirdetésekor kapott ováció, és örömtaps kárpótolt minden fáradságért.


Ezúton is szeretnénk kinyilvánítani köszönetünket támogatóinknak, hogy hozzájárultak versenyünk lebonyolításához.


kozos foto.1
A rendezők nevében: Kóger Gyula