Tajfutásért-Pécs - Búcsú Palától

alapitvany

Búcsú Palától

 

Temetése: december 2. péntek 14 óra, Pécsi köztemető (nagy diszterem)

 

68 éves korában elhunyt Palatinszky János – Pala.


Nehéz nekem erről a hírről beszámolni és méltatni színes tájfutó pályafutását, hisz túlságosan közel állt hozzám, barátok voltunk.
A pécsi Gépipari Technikumban ismerkedtünk meg, az Ő hatására kezdtem el ezt a sportot. Medovarszky Laci bácsi hozta létre a tájékozódási futó csoportot, amelynek Pala volt a vezéregyénisége, és egyik legeredményesebb versenyzője.

pala1A technikum elvégzését követően egy év honvédségi kitérő után a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karán folytattuk tanulmányainkat, sportolóként a MAFC tájfutó szakosztályába igazoltunk. Pala itt ismerte meg későbbi feleségét Julikát.

Diplomaszerzés után 1972-ben Pécsett kezdett dolgozni a Pécsi MÁV Igazgatóságon. Sportolói pályáját a PVSK-ban folytatta. Több éven keresztül volt a szakosztály vezetőség tagja, 1979 – 82 között a szakosztály vezetője.

Rövid időn belül a megyei tájfutó élet egyik meghatározó alakja lett. A megyei szövetség elnökségi tagjaként évekig részt vett a tájfutó élet szervezésében. A szövetségi munka során egy nyílt, őszinte, embert ismerhettünk meg, aki határozottan kiállt a véleménye mellett. Gyors észjárású, kemény vitapartner volt. Országos bajnokságok, Mecsek Kupák rendezésében vállalt vezető szerepet. Térképjavítóként számtalan korabeli térkép helyesbítésében vett részt. Egy ideig tagja volt az MTFSz térképbizottságának. Munkáiban a tökéletességre törekedett.
Tevékenységével országos ismertségre tett szert, ennek köszönhetően rábízták az 1983–as világbajnokság selejtező napját a térkép elkészítésétől a verseny szakmai lebonyolításáig. A pécsi és soproni versenybírókból álló csapatával magas színvonalon oldotta meg ezt a feladatot is. Ezek után magától értetődő volt, hogy az 1986 – os nem hivatalos Junior EB szakmai irányítását is Ő lássa el.

1996 – ban munkahelyet váltott, a VIACOM Hungária Rt műszaki igazgatói feladataira kérték fel. Nyugdíjba vonulásáig több hazai vasútvonal villamosítását irányította. Szakmáját magas színvonalon űzte, szakcikkeket írt, szakemberek oktatásával is foglalkozott, a hazai vasút villamosítás elismert szakembere volt.

2006–ban az MTFSZ elnökségi tagjának választották. Egy cikluson keresztül volt tagja az elnökségnek, ahol a rábízott feladatokat a rá jellemző alapossággal végezte el.

A 2011 –es WMOC rendezésének elnyerése után egyértelmű volt számunkra, hogy a hazai szövetségi ellenőri feladatokra Palát javasoljuk. Körültekintő, a részletekre is kiterjedő munkájával nagyban hozzájárult a rendezvény sikeréhez.

A baranyai tájfutó közösség 2001-ben a Baranya Tájfutásáért emlékéremmel ismerte el tevékenységét. Az MTFSz-től a Tájékozódási Futásért bronz és ezüst fokozatát kapta meg 2010-ben és 2011-ben.

A utóbbi években a betegsége miatt fizikailag kevésbé volt aktív, egyre ritkábban találkoztunk vele.
Személyesen legutóbb szeptemberben az 50 éves érettségi találkozónkon beszéltünk egymással, arra nem számítottam, hogy utoljára...

 

Hiányozni fogsz barátom, nyugodj békében.


(LippJ)