Tajfutásért-Pécs - Interjú Szuromi Hangával

oktatoanyagok

Interjú Szuromi Hangával

Szuromi Hanga JWOC2018 resizeA "Tájfutásért-Pécs" Alapítvány Kuratóriumának októberi döntése alapján 2018. évben Szuromi Hanga lett a „BARANYA MEGYE LEGEREDMÉNYESEBB TÁJFUTÓ IFJÚ SPORTOLÓJA ÖSZTÖNDÍJ” nyertese. Ennek kapcsán válaszolt kérdéseinkre.

A fiatal és idősebb versenyzők is ismerhetnek téged, hiszen fontos része vagy a PVSK csapatának és köztünk készülsz az edzéseken. Azoknak, akik kevésbé ismerik az életutadat a tájfutásban, bemutatkoznál? Mikor kezdted ezt a sportot? Milyen sikereket értél el eddig?

Őszintén mondom, mióta megszülettem a sport az életem része! Szintén tájfutó szüleim minden versenyre magukkal vittek. Hat éves koromtól már gyerekversenyek mellett térképes versenyeken is indultam. Emlékeim szerint tíz éves koromban már jártam hetente több edzésre is. Rendszeresen versenyeztem idősebbek kategóriáiban, tizenhárom évesen pedig kijutottam életem első Ifjúsági Európa Bajnokságára, amin azóta minden évben részt vettem. Fontos tudni, hogy ezen a versenyen általában a legfiatalabbak tizenöt évesek. Ezen a rendezvényen akkor váltóban másodikak lettünk, majd következő évben - tizennégy évesen – már első helyezést értem el az egyéni normáltávon. A következő években váltóban voltunk harmadikak, negyedikek, illetve 2016-ban megnyertük ezt a versenyszámot. Idén, 2018-ban pedig 3. helyezést értem el normál távon. 2017-ben és 2018-ban az eredményeim alapján beválogattak a junior (19-20 évesek) csapatba is, így részt vettem a Junior Világbajnokságokon. A magyar bajnokságokon az évek alatt több első, és dobogós helyezésem is van. Sajnos ezeket már nehéz összeszámolni.

 

Mozgalmas és sikeres éved volt a 2018-as is, az Ifjúsági Európa Bajnokság normál távú versenyén elhoztad a bronzérmet. Milyen volt a verseny? Hogy élted meg ezt a dobogós helyezést?

Az idei Ifjúsági Európa Bajnokság Bulgáriában került megrendezésre. A verseny összességében tetszett, már az előző napi sprint eredményemnek is egészen örültem. A versenyhez kicsit lazábban álltam hozzá, mert egy héttel utána már kezdődött a Junior Világbajnokság. Talán emiatt a hozzáállás miatt sem stresszeltem annyira, tiszta fejjel, könnyedén teljesítettem a pályát, nagyon-nagyon élveztem.

A hazai rendezésű Junior Világbajnokságon is rajthoz állhattál. Középtávon 22., rövidtávon 25. helyezést értél el. Elégedett vagy ezekkel az eredményekkel? Milyen érzés volt hazai közönség előtt versenyezni?

Középtávon sajnos a pálya elején hibáztam egy nagyot, ami nélkül az elsők között lehettem volna a későbbi elemzések alapján. De ezt az egy hibát nem tekintve büszke vagyok a futásomra, mert a tempó is jó volt, és minimális tévesztés volt benne. A sprint sose volt az erősségem, így ezzel is egészen meg vagyok elégedve, de itt is becsúszott egy-egy hiba. A hazai közönség motiváló, és ösztönző volt, azonban sokkal nagyobbak voltak az elvárások is.

A Junior Világbajnokság váltó versenyén sajnos hibapontos futásod volt. Talán sokan kíváncsiak rá mi történt a pályán? Feszült figyelem övezte a csapatot, hiszen a pódiumra várt titeket a közönség. Hogyan sikerült feldolgoznod ezt a kudarcot? Mit tanultál belőle?

Egy hosszabb átmenet volt, aminek a végén szétszórtak a mezőnyt több egymáshoz közeli ponttal. A pálya korábbi része se ment úgy ahogy szerettem volna, fizikailag nagyon gyengének éreztem magam. Kicsi hibázás a pontom elött és mikor végre azt hittem, hogy a jó pontnál vagyok, akkor elnézhettem a kódot. De őszintén én még most is úgy emlékszem, hogy a saját kódomat látom. Kicsit kifuthattam már addigra magamat talán, illetve a koncentrációm, összpontosításom is cserben hagyott. Mindemellett magasak voltak az elvárások is, ami sokszor nehezebbé teszi a szereplést. A csapattársaim teljes megértéssel álltak hozzá, és pár elit versenyzővel beszéltem róla, akik nagyon sokat segítettek, támogatóak voltak. Ezek mellett pedig az edzőm is megnyugtatott. A közönség véleménye sajnos ennél sokkal negatívabb volt, de sokszor kívülállóként sokkal nehezebb megítélni a versenyeken való szerepléseinket. Nem tudok úgy gondolni rá, mint egy kudarcra, a legjobbakkal is megesik az ilyen. Rengeteget tanultam belőle. Nem csak a sport oldaláról, hanem az érzéseim, mások véleményeinek kezelésére is tanított.

Milyen terveid vannak a jövő évre? Hogyan vágsz neki az alapozásnak?

Az alapozásnak teljes energiával, lendülettel állok hozzá. Rengeteg motiváció gyűlt össze bennem idén, edzeni, versenyezni, harcolni akarok minden erőmmel. A tájfutást helyezem a középpontba, ennek az is az egyik része, hogy valószínűleg februártól már Finnországban - a “tájfutás hazájában” - fogok edzeni, dolgozni. Az év legfontosabb versenye pedig a Junior Világbajnokság lesz Dániában.

Kik segítik a felkészülésedet?

A felkészülésemet főként a családom: Édesanyám, illetve testvéreim, az edzőm: Viniczai Ferenc, a Pécsi Vasutas Sportkör, a klubtársaim, sporttársaim, a „Tájfutásért-Pécs" Alapítvány, illetve a finn klubom is segíti.

  1. évben érettségiztél. Milyen terveid vannak a továbbtanulás terén? Mi leszel, ha nagy leszel? :)

Hosszú távon a turizmus-vendéglátás érdekel. Nagy álmom, hogy egy saját éttermem vagy kávézóm legyen. Ugyanakkor a következő pár évben számomra a tájfutás a legfontosabb, e mellé tervezem be a többit. Rövidtávon most egy ideig dolgozom és edzek. Igyekszem étteremben, kávézóban dolgozni, hogy folyamatosan tanuljak ezen a területen.

A sportolói testtel, izmokkal, ezek gyógyításával, karbantartásával foglalkozó terület is felkeltette az érdeklődésem. Mostanában gondjaim vannak a hátammal és a csípőmmel és rádöbbentem, hogy nehéz jól felkészült segítséget találni.

És végül, a már-már szokásos kérdés válogatott versenyzőkhöz. Mit üzensz azoknak a gyerekeknek, akik most ismerkednek a tájfutással?

Azt, hogy ebben a sportban mindenki megtalálja a helyét. Mindenkinek csak ajánlani tudom! Rengeteg mindenre megtanít, amikre az élet többi területén is hatalmas szükségünk van. E mellett pedig nagyon szórakoztató, rengeteg barátra, kapcsolatra lehet szert tenni az edzéseken, versenyeken, és sok szép helyre utazunk - olykor iskola időben :)

Gyertek bátran, próbáljátok ki a tájfutást!

Köszönjük és még egyszer gratulálunk a „Tájfutásért-Pécs" Alapítvány első ösztöndíjasának, Szuromi Hangának!

Fotó: @JWOC2018 / Middle distance qualification