

Erasmus+ Mobilitás az Alpok–Adria Kupán – önkénteseink nemzetközi tapasztalatokat szereztek
A „Tájfutásért- Pécs” Alapítvány három önkéntese sikeresen vett részt egy Erasmus+ mobilitási projekt keretében az Alpok–Adria Kupa nemzetközi tájfutóversenyen június 12 és 14. között. A program kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy önkénteseink nemzetközi környezetben szerezzenek gyakorlati tapasztalatot, miközben aktívan hozzájárultak egy rangos sportesemény lebonyolításához. Az Alpok–Adria Kupa évről évre több ország tájfutóit és rendezőit hozza össze, elősegítve a szakmai együttműködést és a tapasztalatcserét.
Önkénteseink a rajtoltatás feladataiban vettek részt, ahol a versenyzők pontos indításáért, a rajtidők betartásáért és a rajtzóna zavartalan működéséért feleltek. Ez a munka nagy odafigyelést, precizitást és jó kommunikációs készséget igényel, hiszen a verseny sikeres lebonyolításának egyik kulcseleme a gördülékeny rajtfolyamat.
A mobilitás során nemcsak új szakmai ismeretekkel gazdagodtak, hanem lehetőségük nyílt más országok önkénteseivel és versenyrendezőivel is együtt dolgozni. A közös munka során megismerhették a nemzetközi jó gyakorlatokat, fejleszthették idegen nyelvi készségeiket, valamint értékes kapcsolatokat építhettek a tájfutó közösségen belül.
A mobilitásra fiatal sportolóink is elkísérték a csapatot, akik versenyzőként álltak rajthoz az Alpok–Adria Kupán. Számukra ez kiváló alkalom volt arra, hogy nemzetközi mezőnyben mérjék össze tudásukat, új versenyzési tapasztalatokat szerezzenek, valamint más országok fiatal tájfutóival is kapcsolatot építsenek. A közös utazás így egyszerre szolgálta a fiatal sportolók nemzetközi tapasztalatszerzését és az önkéntesek szakmai fejlődését.
Külön öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a rendezvény során Alapítványunk felkérést kapott a 2029. évi Alpok–Adria Kupa baranyai megrendezésének megszervezésére. Ez a felkérés visszaigazolja Alapítványunk és önkénteseinek szakmai felkészültségét.
Ezúton is köszönjük önkénteseink lelkes munkáját!
Galéria:
