A következ? élménybeszámoló Ambrus Sanyi barátunk tollából (billenty?zetéb?l) származik, jó szórakozást kívánok hozzá:
Megpróbálok
én is billenty?zetet fogni, és leírni élményeimet, hátha emészthet? lesz pár
hasonsz?r? embernek, mint én.
Eddig
egyetlen éjszakai versenyt sem tudtam befejezni. Els? alkalommal egy
horgászlámpával „estem neki” a pályának, és az els? pont után azt sem tudtam,
hogy hol vagyok, aztán kellett is egy-két tájfutó, hogy egyáltalán betaláljak a
célba. Ez még tájfutó pályám legelején volt.
Második
alkalom két éve a Tapolca fölött megrendezett éjszakai OB volt, ahol a hatodik
pontnál végképp felhúztam magam, hogy pontközelben semmit nem tudok tenni, és
hatalmas mázli kell a pontok megtalálásához, ezért neki sem indultam a nagy
körnek, hanem besétáltam a célba.
Ezen a
hétvégén úgy mentem ki, hogy megmutatom magamnak, akkor is végig tudok menni
éjszaka. Vidám es? köszöntött minket, és biztos voltam abban, hogy ez a pálya
teljesítése alatt is így lesz. Az éjszakai verseny valahogy még közvetlenebbé
teszi az embereket, sokkal kötetlenebb volt a társalgás, mint más nappali eseménykor,
habár ez köszönhet? a sokkal kisebb létszámnak is. Ezúton is felszólítom az
ifjúságot, hogy aki még egyszer Sanyi bácsiz engem, azzal nem állok többet
szóba! Létra fényszenzoraira bíztuk a sötétedés eljöttét, vagyis önhatalmúlag
magához ragadta ezt a jogot, így a 21 órás nullid? helyett kb. 21 óra 15-kor
rajtolt el az els? ember. Én, mint általában, a kategóriám (ebben az esetben a
választott 5km-es pályám) vége felé indultam, így esélyt sem szereztem arra,
hogy valakivel is együtt fussak (habár nem vagyok egy nagy „tapadó”), de az
el?ttem indulók biztosan jól el tudjanak futni t?lem. Ez nem is izgatott
különösebben, hiszen a megmutatom magamnak fíling így az igazi. A technikával
mázlim volt, ugyanis egyik legnagyobb futónk, Szieberth Peti fejlámpáját kaptam
kölcsön, így ezen sem múlott semmi. Ennyi bevezet? után megpróbálom leírni,
hogy mit is csináltam a pályán:
A
rajtbójáig sikerült kitalálnom, hogy a kanyargós, keskeny kis ösvényen megyek
ameddig csak kitart, aztán onnan veszek egy irányt. Amikor kiértem a
vastagabban jelzett útra, akkor láttam, hogy az Éger-tet? felé vezet?
útkeresztez?désben vagyok, ezért inkább tovább mentem a biztos úton, majd kb. 200 méter múlva bementem
déli irányba azzal a felkiáltással, hogy ha nagyon elmennék, akkor megfog a
köves út. Azonban az irányvétel jól sikerült, mert pontosan beleestem a
pontomba. Innen er?s dzsungelharc után (pedig a térképen kb. 6 mm, tehát 60 méternél nem
lehet távolabb az út, és mégis kihívás volt a zölddel sraffozott sárágán
átkelni) sikerült kijutnom a már említett kövesútra. Az úton futás egyértelm?
volt, nem is volt más értelmes megoldás, csak az útról levágás helye volt még
kétséges számomra. Útközben találkoztam a már ismer?s úttal, amin igen nagy
pocsolyák szoktak összegy?lni egy-egy es? alkalmával, majd hetekig meg is marad
a víz. Vinicz utólagos elmondása alapján erre a térképre már berajzolta a kis
kerül?utat, amin át ki lehet kerülni a „tavakat”, de én nem bíztam a
véletlenre, hanem átgázoltam rajta. Akkor már a ruhám nedvességében túl sok
változás nem állhatott be, azért át is vágtam a pocsolyán. És tévedtem! Mivel
szókimondó ember vagyok, ezért ezt írásban is tartom, egyszer?en tökig ért a
víz, az alsógatyám tudott még vizet felvenni. Felt?nt, hogy a békákat nem
izgatja a kedvenc tavukon átkel? ember, tovább brekegnek vidáman, és felt?n?en
hangosan. Az útkeresztez?dést elhagyva kitaláltam, hogy a következ? elágazásnál
a térképen sárgás-zöldes színnel jelölt részen bevágok, majd a tiszta erd?be
kiérve lemegyek a völgybe, és a túloldalra felkapaszkodva már csak szintben át
kell vágnom a következ? völgyig, ahol úgyis bele fogok esni a pontomba, mint
ahogy eddig ez már gyakorlattá vált (az els? pontnál). Tehát az útról bevágás.
Jól sikerült, jött is a zöld rendesen, csak nem akart ritkulni, és egyre
nehezebb volt a kölcsön fejlámpát védeni az ágaktól. S?t a lejt? sem akart
jönni, de én kitartottam az irányom mellett (ilyenkor nem hiszek a tájolómnak,
pedig próbál rám hatni). Aztán megjött a lejt?, a völgyet is sikerült elérnem,
persze még mindig a zöldben, de ez már meg sem kottyant. Egy ideig a völgyben
futottam, majd egyre inkább húztam a völgy nyugati oldalára. Magam el?tt láttam
egy fényforrást, és a bal oldalamról (kelet fel?l a tiszta erd?ben, ahonnan én
is vártam az érkezésem) is megjelent egy fejlámpa fénye, ebb?l sejtettem, hogy
még a térképen vagyok, s?t még az irányom is megfelel?. Természetesen utolért a
fejlámpa, és a tulajdonosával (Vinicz) tartva az utolsó –legkritikusabb- kb.
száz méteren, sikerült is megfogni a második pontot. Eddig kiváló, két pont már
megvan! Mivel a pontról abba az irányba indult a két futó, mint amerre nekem
kellett mennem a harmadik pontra, ezért egyértelm? volt, hogy egymást segítve
fogunk elérni a következ?re. Az egymás segítése abban merült ki, hogy
nagylelk?en hagytam leszakítani magam az emelked?n, majd pár száz méter múlva
már a fényeket sem láttam. Az irány azért jó volt, és majd a zöld úgyis megfog,
tehát nem izgultam, meglesz az a pont. Azonban nem akart meglenni, ezért vettem
egy drasztikus déli irányt, mert száz méteren belül ott kell lennie az útnak,
és onnan majd fogok egy irányt, és boldog leszek. Az út meg is volt, még
kanyarodott is, tehát úgy ítéltem meg, jó helyen vagyok, mehetek
észak-észak-keletnek, a lapos völgyben egy kicsit jobbra húzva meg fogom
találni a töltést, rajta a ponttal. Ez persze nem így lett. Újból vissza az
útra… Nem akarom részletezni az itt eltöltött szerintem fél órát, csak annyit,
hogy lementem a dél-keleti útkeresztez?désig is, onnan visszamászva próbáltam
irányt venni, de így sem jutottam sokra. Aztán az egyik útról támadáskor szembe
jött egy újabb fénysugár. Ennek tulajdonosa Péley Dani volt, akivel gyorsan kiértékeltük
a helyzetet, majd megállapítottuk, hogy abszolút pontközelben vagyunk. El?re
nézve láttam egy töltést, amire felkapaszkodva jobbról láttam meg a pontot.
Dani nagyobb fényerejével egy kicsit tisztábbak voltak a látási viszonyok,
ezért is t?nt fel a töltés. Ezek után úgy döntöttem, hogy a négyesre egy jó
nagy kerül?vel, minden levágás mell?zésével teszem meg az utat. Az úton az els?
elágazásig közös volt a választott útvonalunk, innen azonban megint csak
magamra maradva róhattam a km-eket. Egy kicsit izgatott, hogy miként fogom
megtalálni azt az útkeresztez?dést, ahol balra be kell kanyarodnom, de a
közelbe érve meghallottam az el?bb említett békakórust. Innen már biztos voltam
a dolgomban, és kipróbáltam, hogy még mindig el tudok-e merülni a legnemesebb
részemig a pocsolyában. El tudtam. Ezt már csak a magam szórakoztatására tettem
meg. A négyesig túl sok izgalom ezután nem volt, már csak jó helyen kellett
beugrani az úttól tíz méterre sem lev? töbör pontra, ami hiba nélkül sikerült
is. Az ötösre is egyértelm? volt az eleje, habár az úton futás alatt végig azon
gondolkodtam, hogy miként is fogom felismerni azt a helyet, ahol neki kell
indulnom a meredek lejt?nek, hogy újfent beleessek a pontba. Sajnos semmi
jellegzetes nem volt az erd?ben (a sötéten kívül), amihez köthettem a
lekanyarodást, ezért amikor már biztos voltam abban, hogy túlfutottam a ponton,
akkor elindultam lefelé, majd szintben próbáltam a jellegtelen meredekben
megtalálni a lapos gödröt. Mivel az es? éppen nem esett, ezért szerencsémre
olyan pára volt, hogy a fejlámpa bármelyik fényét próbáltam, akkor sem láttam
5m-nél többet. Így már nem voltam biztos abban, hogy a pont távolról fog nekem
integetni, ezért nagy elhatározással levágtam a patakig, majd ahol az út átment
a patakon, visszafordultam, a következ? keresztez?désnél elindultam hegynek
felfelé. Ahol jött is a kanyar, bevágtam… Hiába. Elég hosszú keresgélés után
megint lementem a patakhoz, a folyásirányt követve be akartam menni a célba, de
belebotlottam két kúpba, amik között átfolyik a patak. Ez is gyönyör?en volt
jelölve a térképen, ezért betájoltam magam, és megint irányban nekiindultam a
domboldalnak. Végig az egyenest tartva eljutottam a zöldig, tehát biztosan
túlmentem már rajta, visszafordulva elindultam megint lefelé. A pataktól megint
elindultam fel, de reményt vesztve inkább úgy döntöttem, hogy most már tényleg
meglátogatom a befutó pontot, majd a célt, hátha Létra már vár rám (és csak
rám). A patak mellett végigfutva megfogtam a befutó pontot, majd bekocogtam a
célba. Ott Vinicz kirótt rám 10 fekv?támaszt az ifjúság el?tt elejtett
megjegyzéseimért, de ezt a szentenciát már nem hajtottam végre, kb. 120 perc
tájfutosgatás után már nem volt hozzá kedvem.
Ezek
alapján sokak számára már kiderülhetett, hogy újabb kudarcos éjszakai versenyen
vagyok túl. Azonban ez nem szegi kedvem, egyszer úgyis végig fogok találni.
Akikkel beszéltem az általam feladott pontról, mindenki azt mondta, hogy ketten
mentek rá, és kellett hozzá némi mázli is. Biztos vagyok benne, hogy pár
méterre voltam a ponttól, csak az a mázli hiányzott, ami az els? pontnál
megvolt.
Köszönöm
(szerintem köszönjük) Létrának a pályakit?zést, és a felvezetést, mindent?l
függetlenül én nagyszer?en éreztem magam az egész verseny el?tt, alatt, után.
Jöv?re is remélem találunk valakit, aki hajlandó megrendezni egy ilyen
versenyt, habár az OB után lehetne rendezni még egy-kett?t idén is. Induló
legalább személyemben biztosan lenne.
A mellékelt
térképen megpróbáltam az útvonalakat berajzolni, mint a nagyok. A berajzolás a
paint programmal készült.
Ambrus